Címlap | Dísznövények | Növényvédelem | Kertépítés | Érdekességek | Hírlevél |

Carl von Linné (Carolus Linnaeus) - a legismertebb botanikus

 

Azt hiszem minden növényeket és állatokat kedvelő ember, aki valaha is kezébe vett egy olyan könyvet, szakkönyvet, ami a tudományos neveket is megemlítette, az már találkozott Linné nevével, vagy legalább is a név rövidítésével: L.

A tudományos név feltüntesékor fel kell tüntetni a faj első leíróját és ez rendkívül sok esetben Linnével egyenlő. Ezért Linné neve az L. rövidítésben, betűben maradt fent.

Linné a rendszertani megnevezések alapjául az ógörög nyelvet választotta, és bevezette a kettős nomenklatúrát, felváltva ezáltal az addig használt, gyakran igen hosszú leíró elnevezést.

Linné fő műve a Species Plantarum (1753), ahol módszertan pontsosággal 5 900 növényfajt írt le. Több nemzetségnevet a kor híres személyiségeinek neve alapján alkotott meg. A Cliffortia nemzetségnév például G. Cliffort vezetéknevéből származik, akinél Linné mint magánorvos és kertészeti tanácsadó működött a hollandiai Haarlemben. Itt látott napvilágot Linné Hortus Cliffortianus című munkája.

További jelentős művei: Critica Botanica (1737), Plantae Hybridae (1751), Somnus Plantarum (1755), Fundamenta Fructificationis (1762) Systema Vegetabilium (1774). Az expedícióin végzett megfigyelések eredményeit a Flóra Lapponica (1737) és a Flora Suecica (1746) című munkákban összegezte. Svédországi megfigyelő útjairól is publikált több művet. Az Amoenitates Academicae (1749-1790) mű magába foglalja Linné tanítványainak munkáját, akik az uppsalai egyetemen tanultak (ez mintegy 186 disszertációs munka a természettudományokból és az orvos­tudományból).

Élete

Apja Nils Ingemarssonként született, majd a latin Linnaeust vette fel családnévként, ami jobban illett egy lelkészhez (a név a hársfa nevéből ered). Családja 1709-ben költözött át Stenbrohultbe, ahol apja lelkész volt. A gimnáziumot Växjöben végezte. Bár teológusnak szánták, ő inkább a növénytanhoz vonzódott, ezért apja az orvoslás felé irányította (abban az időben Svédországban a botanikát még az orvostudományi fakultáson oktatták, mivel nem volt önálló tudomány). A természettant a hollandiai Boerhaavénál tanult Johann Rotman orvos oktatta, aki felismerte a gyermek adottságát és érdeklődését. Megismertette vele Tournefort növényrendszertanát, majd Arisztotelész állattanát. 1727-ben a lundi egyetemen határozta el magát, hogy orvos és botanikus akar lenni.

1728-ban került át a híres uppsalai egyetemre, ahol Olof Rudbeck tanítványa lett (később a helyettese, azután az utóda). Az orvoslás mellett foglalkozott növénytannal és néprajzzal is (különösen a lappokéval). 1730-ban nevezték ki demonstrátornak, ekkor végezte első botanikai kutatásait a növények szexualitásáról. Az ivari rendszer alapján tervezte meg az uppsalai kert katalógusát. 1732-ben az Uppsalai Tudományos Társaság megbízásából tanulmányutat tett a Lappföldön, hogy ott az ásványokat, a növényeket és az állatokat vizsgálja. Innen már jónevű természettudósként tért vissza. Tanulmányozta a bányászok tüdőbetegségeit és vizsgálta a szociális higiénia egyéb vonatkozásait is.

1733-ban ismerkedett meg Moraeus doktor lányával, akit feleségül kért. A gazdag Moraeus erre azt kötötte ki, hogy Linnaeus az orvosi diplomáját Hollandiában szerezze meg. Az eljegyzés után 1735-ben át is utazott Hollandiába, táskájában a "Systema Naturae" rövid kéziratával. Ebben vázolja a természet osztályozásának elveit és kategóriáit. Hollandiában gyorsan szerzett barátokat és pártfogókat; Leidenben meglátogatta Hermann Boerhaavét (akinek tanításait ő közvetítette Svédországba). 1735 közepén avatták orvosdoktorrá Harderwijkben. Tagja lett az ottani orvosi társaságnak, megismerkedik többek között Gerhard van Swietennel is. Kinyomtatta a "Systema Naturae" című munkáját.

Ezt követően három éven át utazgatott Angliában és Franciaországban. 1738-ban Stockholmban telepedett le és orvosi gyakorlatot folytatott. Ezt követően a tengerészeti kórház főorvosa és udvari orvos lett. 1739-ben vette feleségül Sara Moreát. 1739-ben meghívták az éppen akkor alapított Svéd Tudományos Akadémia első elnökének. 1741-ben nevezték ki az uppsalai egyetemen az anatómia és a gyakorlati orvostudomány professzorának. Svédországban ő honosította meg a kórbonctant. Rendszeresen vizsgálta a növények gyógyhatásait, igyekezett feltárni a gyógyhatás mechanizmusát. Megpróbálta a rendszerezés elveit alkalmazni a betegségek osztályozásában is.

1740-ben az uppsalai egyetemen az elméleti és a gyakorlati orvostan tanára, de 1742-ben már a botanikát, a gyógyszertant ("materia medica"), a dietetikát és a szemiotikát is előadta. Ugyanekkor megbízták az uppsalai egyetem botanikus kertje igazgatói tisztével. Ezzel kapcsolatos, hogy a kettős nevezéktant alkalmazni kezdte a növények elnevezésére, majd 1758-tól az állatokéra is. 1746-ban és 1749-ben kutatóutakon vett részt, miközben életföldrajzi megfigyeléseket is tett. 1747-ben lett a király háziorvosa. 1757-ben nemességet kapott a királytól (1762-től változott a neve Carl von Linnére, de ő gyakran csak Carl Linnéként írt alá).

Foglalkozott az orvosi gyakorlat írásba foglalásával is. Élete utolsó éveit az Uppsala közelében levő Hammarbyben töltötte. 1774-ben és 1776-ban gutaütés érte, az utóbbi maradandó bénulást hagyott vissza. Négy évi betegség után Hammarbyben érte a halál (az uppsalai dómban temették el.)

 

Mátyás Ciprián

linne, Linné, Carl von Linné, botanikus, a legnagyobb botanikus