A legismertebb cseresznye kártevő. Magyarország minden részén előfordul, és jelentős károkat okoz. A fertőzöttség mértéke akár az 50-100%-ot is elérheti.
Egynemzedékes kártevő, a talajban, báb alakban telel. A rajzás április közepén kezdődik (12 oC-os talajhőmérsékletnél) és nyár végéig eltarthat. Csak azok a bábok alakulnak át, melyek 0 oC alatt teleltek. A fagypont felett telelt bábok két telet is a talajban töltenek. A nőstény a petéket egyesével rakja a gyümölcsökbe, majd kémiai anyaggal (feromonnal) megjelöli, így egy gyümölcsben csak egy nyüvet találunk (ritkán kettőt). A nyüvek 10-12 napig fejlődnek, majd a földre esve sekély mélységben (kb 5-10 cm) bebábozódnak és áttelelnek.
A lárva a gyümölcsben fejlődik és táplálkozik. A gyümölcs puha lesz, a mag körüli részek bebarnulnak, állaguk megváltozik. A nyüves gyümölcs erjedni és rothadni kezd.
Ragacsos sárga lappal érdemes az imágók rajzását nyomon követni.
A kártevő elsosorban a késői fajtákat károsítja súlyosan, így korai fajták telepítésével csökkenthetőek a károk. Házikertben a fa alatti föld felásása, majd tömörítése megakadályozhatja a bábból kikelő imágók felszínre jövetelét. Évi két-három vegyszeres kezelés az elhúzódó rajzás miatt indokolt lehet (pl.: Decis, Fendona, Bi 58).
A cseresznye és a meggy egyik jelentős kártevője. A levéltetvek kibocsátott testnedvén (mázgáján) megtelepszik a korompenész, mint másodlagos kórokozó.
Több nemzedékes kártevő. Tojás alakban telel át a cseresznyén és a meggyen. A rajzás (az ősanyák megjelenése) március végén kezdődik. A szárnyas nőstények átrepülnek galaj (Galium sp.) és veronika (Veronica sp.) fajokra, ahol telepeket alkotnak. Nyár végén, augusztusban, szeptemberben visszarepülnek a gyümölcsfákra és ott párasodnak, majd megszületnek az ivaros egyedek, melyek az áttelelő tojásokat rakják.
A károsított levelek deformálódnak, a szívogatás hatására besodródnak. A cseresznyén súlyosabb a kártétel. Ha a csúcslevelek károsodnak, akkor a hajtás fejlődése leáll, súlyos kárt okozva. Másodlagos kórokozóként megjelenik a korompenész, valamint a levéltetvek részt vesznek a vírusok terjesztésében.
Fontos az agrotechnikai védekezés: rendszeres gyomirtás, megfelelő korona kialakítása (levegős), a fertőzött növényi részek rendszeres eltávolítása és megsemmisítése.
Az első telepek megjelenésétől vegyszeres védekezés.
Elsősorban a fiatal fák kártevője.
Két nemzedékes faj, lárva alakban telel előbábként a talajban. A rajzás április-májusban kezdődik, majd párosodás után a nőstény a levéllemez szöveteibe rakja le a tojásokat. A lárvák 21 nap alatt fejlődnek ki. A második nemzedék augusztus-szeptemberben rajzik.
A lárvák a levelet "hámozgatják". Kezdetben kis méretű, később nagyobb barna, sötétbarna foltok tűnnek fel. A második nemzedék megfelelő védekezés hiányában nagyobb létszámú, ezáltal nagyobb felületen képes elpusztítani a lombot.
A lárvák kelésekor vegyszeres permetezéssel védekezzünk.
Mátyás Ciprián, 2009. május 19.
cseresznye kártevők, meggy kártevők, levéltetű, levéltetvek, tetvek, tetűk, gyümölcslégy, cseresznyelégy, európai cseresznyelégy, fekete levéltetű, füstösszárnyú levéldarázs
Hozzászólások
B.István
23 Április 2012, 07:39
Tisztelt kertbarátok!
Cseresznyefám késő ősszel rügyezett, most ápr.23.-án még nem
hajt.Megfagyott volna?( a barna, halott rügyek ott vannak a fán).
CZS
03 Október 2011, 12:28
Kedves Ciprián úr!
Még tavasszal írtam a cseresznyfánk betegségéről, úgy látom ez is
az utolsó bejegyzés. Próbálkoztam akkor többféle atkaölővel,
rovarölővel, gombaölővel és rendszeres tápoldatozással is. Sajnos
teljesen eredménytelenül.
A cseresznyefa levelei leszáradtak, majd az egész fa kiszáradt. Nincs
benne semmi nedvesség, a törzse is szétnyílt, gyakorlatilag
elszáradt.
Van valami ötlete mégis mi pusztíthatta el ilyen gyors lefolyással?
Ugyanis a helyébe szeretnék egy másik gyümölcsfát ültetni (talán
megint cseresznye) és szeretnék időben felkészülni. Édesapám szerint
felesleges, mert a kertben nem marad meg semmilyen gyümölcsfa, elég
kötött, agyagos a föld. Szerintem csak odafigyelés kérdése, ugyanis
az összes dísznövény évek óta nagyon szépen fejlődik, jól érzik
magukat a helyükön.
Ciprián
25 Május 2011, 10:34
Kedves CZS!
A lyukacsosodást és a vöröses-sárgás foltok valószínűleg a
blumeriellás betegség okozta.
(Lsd http://matyasciprian.hu/novenyek/cseresznye.php)
Az idei tüneteket valószínűleg tetű vagy atka okozza, így atkaölő
szerrel érdemes próbálkozni.
A cseresznyefák védelménél fontos a rendszeres kémiai, vegyszeres
növényvédelem, enélkül hosszú távon nem tartható egészségesen a
fa. A teljesen vegyszer mentes cseresznye, meggy csak álom.
Üdvözlettel,
Ciprián
CZS
25 Május 2011, 09:23
Kedves Ciprián!
Ön esetleg tud megoldást az alább említett problémára?
Először szándékosan nem címeztem önnek a kérdést, ahogy kérte,
de sürgős lenne a dolog.
Ciprián
23 Május 2011, 16:23
Kedves Zsolt!
Valószínűleg erős monília fertőzés vitte el a termést. Az idei év
sajnos már "elment".
A következő évben fokozott figyelmet kell fordítani a védekezésre. (A
fán lévő összeaszalódott "múmiákat" már most el kell távolítani
és meg kell semmisíteni.)
Üdvözlettel,
Ciprián
Zsolt
23 Május 2011, 15:34
Hátha valaki tud segíteni kb 4 éves korai cseresznye fáról beszélek.
Korán lehullott a fáról a levél nagyon sok gyümölcs van rajta , de
sajnos mind összeaszalódott. Kérdésem mi a teendő ill. meg lehet e
menteni valahogy?
CZS
22 Május 2011, 15:14
Kedves kertbarátok!
Van egy körülbelül 4 éves cseresznyefánk.
Tavaly elég hamar lepergette a leveleit és már nyáron is
sárgás-vöröses foltok voltak a leveleken elég sok lyukkal.
Idén nagyon későn kezdett rügyezni és a levelek még mindig picik (Kb.
4-6 centisek). Továbbá elég sok pókháló szerűséget fedeztem fel,
melyek behálózzák a leveleket és az ágakat. Mi lehet a kártevő és
mi a teendő ellene?
Tisztelettel:
CZS
Sasmadar
01 Május 2011, 11:01
Kedves Cipran!
Revocika mar kert segítséget,de nem találtam a választ.
A cseresznyet meg zöld állapotban, szerintem szentjanos bogarak leptek
meg.egy-egy bogyón 5-6 bogar lakmarozott,a fán millió számra
nyuzsogtek.
Mar most is itt vannak jelenleg a fehér orgona viragjat dezsmaljak.
Kérem segítséget ,mivel tudnék vedekekezni ellenük.
udvozlettel
KamillaMamilla
23 Január 2011, 22:09
Tapasztalatom a cseresznyelégy ellen, hogy körbeültetem ezen fákat
paradicsommal. Nem a termés a lényeg (paradicsom), ezeknél a
növényeknél, hanem a szörnyetegek elüldözése. "Rajzás" előtt pedig
a faágakra is teszek belőlük. (Utóbbiakat rendszeresen cserélni kell,
mert elvesztik nedvességtartalmukat és egyben illatukat is)
Igencsak hatásos!
Ciprián
03 Augusztus 2010, 21:17
Nem szükséges. Nem fertőző, viszont az egészséges részek
asszimilációs felületet nyújtanak.
Kalocsai István
03 Augusztus 2010, 21:14
Kedves Ciprián!
Nagyon szépen köszönöm a tanácsokat.
Még azt szeretném megtudni, hogy eltávolítsam a beteg leveleket?
Ciprián
03 Augusztus 2010, 20:56
Ha a kártevő nincs jelen, akkor felesleges. A szer nem fogja elérni a
kártevőt. Érdemes figyelni a leveleket, hogy jelentkeznek e további
tünetek. Ha nem, akkor már nem szükséges a kezelés.
Kalocsai István
03 Augusztus 2010, 20:50
Kedves Ciprián!
Ha ez így van akkor is permetezzek, vagy már ilyenkor felesleges?
Ciprián
03 Augusztus 2010, 20:42
Kedves István!
A rovar kártétel teljesen biztos. Az előfordulhat, hogy a kártevő
fejlődéséből adódóan már nem károsít a fán.
Üdvözlettel,
Ciprián
Kalocsai István
03 Augusztus 2010, 20:30
Kedves Ciprián!
Köszönöm az emailt. Nézegettem a leveleket, de nem láttam rajtuk
rovarokat, vagy hernyót. Mindenesetre megpróbálom a Bi 58-at.
Tisztelettel: István
Kalocsai István
02 Augusztus 2010, 17:34
Kedves Ciprián!
Elküldtem a fényképet a beteg levelekről. Érdeklődve és
köszönettel várom javaslatát, a betegség orvoslásáról.
Tisztelettel: Kalocsai István
Ciprián
01 Augusztus 2010, 17:59
Tisztelt István!
Ha tud, kérem küldjön fényképet a tünetekről. Sajnos ez kevés
információ a diagnózishoz.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Kalocsai István
31 Július 2010, 23:58
Tavasszal ültetett cseresznyefa levelein 2-5 mm-es lyukak keletkeztek.
Miként tudnék védekezni ez ellen?
Ciprián
08 Június 2010, 19:27
Kedves revocika!
Ne haragudjon, de nem tudom, mi lehet az a "zöldbogár". Ha tudna egy
fényképet küldeni róla, akkor talán tudok segíteni.
Az érésben lévő cseresznyében egyébként nem könnyű a védekezés,
mert csak rövid élelmezésegészségügyi határidővel rendelkező szert
szabad használni.
Üdvözlettel,
Ciprián
revocika
08 Június 2010, 15:21
Kedves Ciprián !
Az előbb eltévesztettem nem szentjánosbogarak,hanem zöldbogarak eszik a
cseresznyét ,mit lehet tenni ellenük?
Köszönöm a választ és a segítséget:revocika
revocika
08 Június 2010, 14:50
Kedves Ciprián!
A cseresznyéket ellepték a szentjános bogarak ,felfalják a
cseresznyéket még zöld állapotban.Hogyan lehet ellenük védekezni
környezetbarát módon.
Köszönettel:revocika
Ciprián
06 Június 2010, 20:44
Kedves László!
Ha egyre gondolunk, akkor ez a "kinövés" minden levél tövében ott
lesz, ugyanis ez a fa természetes része, nem rendellenesség. Nem kell
tenni ellene semmit.
Üdvözlettel,
Ciprián
Kepes László
06 Június 2010, 10:32
Kedves Ciprián!
Segítségét kérem!
Germensdorfi cseresznyefánk leveleinek tövében egymás mellett ovális,
esetleg vese alakú lágvörös "kinövések" keletkeztek. Mik ezek? Mi
okozza ezt a kinövést?
Válaszát előre is köszönöm!
Ciprián
08 Április 2010, 19:25
Kedves Baby!
Mivel a rajzás elhúzódhat, ezért javasolt a sárga lapok beszerzése.
Ez egy viszonylag olcsó eszköz az előrejelzésre.
A rajzáscsúcs április végén, május elején van, de már áprilisban
megjelennek az első legyek.
Ezekben az időpontokban, akár ismételt permetezéssel lehet megvédeni a
fákat e kártevőtől.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Baby
08 Április 2010, 15:56
Kedves Cipirián!
A gazdaboltban cseresznyelégy ellen Sherpa-t adtak, a sárga ragacsos
lapról, amit fennebb olvastam, nem tudtam. Olvastam valahol, hogy
fehérbimbós állapotban elöször, aztán virághullás után, máshol
pedig- mikor a gyümölcs borsószem nagyságú, mert ekkor rakja a
petét.Ön mit javasol, a sárga lapok nélkül mikor kell permetezni?
Köszönettel és tisztelettel:
Baby
Ciprián
26 Február 2010, 18:45
Tisztelt István!
A vilmos körték között akad számos olyan fa, melynek termése kemény
húsú, ezek közül egyesek kifejezetten nagyon kemények. Nekünk is van
egy ilyen fánk. Ezek sajnos az érés folyamán nem puhulnak be, így
friss fogyasztásra alkalmatlanok.
Nem tudok olyan módszerről, mely megoldást kínálna e problémára. Ez
nem jelenti azt, hogy nincs is ilyen, mivel én elsősorban
dísznövényekkel foglalkozom.
Sajnálom, hogy nem tudok segíteni.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
harbeith istván
26 Február 2010, 08:21
T.CIPRIÁN VAN EGY VILMOSKÖRTE FÁM. SAJNOS A TERMÉSÉT NEM NEM
ÉLVEZHETI A CSALÁD. SAJNOS OLYAN KEMÉNY,HOGY ÉLVEZHETETLEN.TANÁCSÁT
ELŐRE IS KÖSZÖNÖM
Ciprián
17 Február 2010, 20:37
Tisztelt István!
A korai gyümölcshullás egyik leggyakoribb oka, a kötődéskori
kedvezőtlen időjárás. Bár látszólag a kötődés megtörténik, de a
növény eldobja a legtöbb vagy az összes gyümölcsöt.
Mivel Ön más tünetről nem számolt be, ezért gondolok így
látatlanban erre az okra.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
harbeith istván
17 Február 2010, 08:21
T. CIPRIÁN A
kertemben egy cseresznye van sajnos termését még nem nagyon
élvezte a család. A virágzás és a megtermékenyités rendben
lezajlott. A termés szépen fejlődött de de érés előtt és közben
lehullott. Tisztelettel kérem segitségét
Ciprián
12 November 2009, 16:03
Kedves Balázs!
A képet kicseréltem, valóban igazad volt. Remélem most már jó kép
került fel. :-)
A többit e-mail-ben.
Üdvözlettel:
Ciprián
Keresztes Balázs
12 November 2009, 12:07
Kedves Ciprián!
Igazán szép a honlapod, külön gratula hozzá! Nem ártana azonban
pontosabban utánanézni a dolgoknak. Nem tudom, hogy növényvédősként
végeztél-e Keszthelyen (nem néztem meg részletesebben a honlapodat),
mert az arcodra is épphogy emlékszem, de ha nem, akkor is korrekt
dolgokat jó felrakni, ha másért nem, hát csak az igényesség miatt
(hitelességedről nem is beszélve).
Nekem speciel a honlapodra való feltévedésemkor az általad Rhagoletis
cerasi-nak írt kép tűnt fel, amely nem más, mint az Urophora cardui
(aszatszár fúrólégy). A légy egyébként pont egy Cirsium levelén is
ül, ha jobban megnézed. A cseresznyelégynek egyébként a szárnyvégi
összefüggő foltpár előtt van egy kis különálló csapfoltja ami a
szegélyértől kiindulva nyúlik lefelé.
Nem bántó, sokkal inkább építő jellegű kritikával szerettem volna
élni honlapod minőségéhez hozzájárulván, így javaslom is, hogy
minél előbb cseréld a képet sőt, én már felraknám a helyedben a R.
cingulata-t is, mivel sajnos aktuális (karantén) probléma jó pár
éve.
Ha esetleg segítséget kérnél állok rendelkezésedre:
keresztes@georgikon.hu
Üdvözlettel:
Balázs
Ciprián
18 Augusztus 2009, 21:46
Kedves László!
A gyümölcsfákat számos "farontó" bogár, illetve azok lárvája
károsíthatja, s ezek beazonosítása sokszor csak a lárvák
megtalálása esetén lehetséges.
Megoldásnak két módszert tudok javasolni. Az egyik, hogy híg
rovarölőszeres oldatot kell fecskendezni a járatba egy injekcióstű
segítségével. Ezt szükség esetén megismételni.
A másik módszer, hogy egy vékony drót segítségével kell
megpróbálni elpusztítani a lárvát a járatban.
Sajnos ezen rovarok kártételét nagyon nehéz megelőzni.
Üdvözlettel:
Ciprián
Szabó László
18 Augusztus 2009, 09:35
Kedves Ciprián!
Cseresznye fánkat megtámadta egy "valami", ami lyukat fúrt a fába a
töve felett kb. 10 cm-re és porhanyós barnaszínű, vizes
fűrészporszerű anyag távozik a lyukon keresztül. Vajon milyen
kártevő lehet, és hogyan védekezhetünk ellenne.
Köszönettel:
Szabó László
Ciprián
09 Augusztus 2009, 11:48
Kedves Gyula!
Amennyiben tud, kérem küldjön képeket a tünetekről az e-mail
címemre. Úgy könnyebb lesz az azonosítás.
Előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Mátyás Ciprián
Nováky Gyula
09 Augusztus 2009, 11:36
Kedves Ciprián!
Kb. hat-hét éves cseresznyefám(germensdorfi)az idén tavasz óta "oda
van". Nem hozott megfelelő mennyiségű levelet, már tavasszal,
természetesen termés is alig volt rajta. Mostanra több kisebb ágról
leszáradt a levél, majd elszáradt az egész ág. Eddig moniliára
gyanakodtam, (ami ellen nem permeteztem tavaszal virágzásban)most ezen
ágakat lecsípem és sebkezelővel kezelem a vágási felületet, de ma az
elszáradt ágon rügytőben és hajtástőben kb. 2 mm-es lyukakat
sikerült észrevennem.
Rovar kártevőre gyanakszom, de nem tudom mi lehet?
Nem tudom hogyan mentsem meg a fát, amiről egyre fogy a lomb és mostanra
a mellette lévő másik fámon(margit) is megjelentek a tünetek?
Segítségét előre köszönöm, szükség esetén szívesen küldök
fotót is az beteg részekről, ágakról.
Tisztelettel: Gyula
Ciprián
26 Június 2009, 20:46
Kedves Földi József!
Köszönöm a köszönést és a megszólítást, valamint köszönöm az
építő jellegű kritikát!
Köszönöm, hogy megnevezte a forgalomban nem lévő szereket (vagy nem
nevezte meg?) és köszönöm, hogy az új szereket megnevezte (vagy nem
nevezte meg?) és ezzel is segítette munkámat!
Köszönöm, hogy megtisztelt a helyesírás szabályaival (nagy betűvel
kezdődő mondat, tulajdonnév, felkiáltójel a mondat végén...)!
Tisztelettel:
Mátyás Ciprián
(a szerkesztő, aki szabadidejében, non-profit alapon, reklámmentesen,
több száz órát szentelt erre a honlapra...)
földi józsef
26 Június 2009, 19:59
a felsorolt permetszerek közül több megszünt, nem kapható,
viszont újabbak kerültek forgalomba. módosítani kellene azt a részt.