A kórokozó gomba nem csak a tuján (Thuja), hanem a hamiscipruson (Chamaecyparis ), a ciprusokon (Cupressus) és a borókán (Juniperus) is súlyos károkat okozhat. Elsősorban a kálcium-, magnézium- és mangánhiányos területen fejlődő növényeket támadja meg. Megfelelő védekezéssel és időben történő felismeréssel a károk megelőzhetők és orvosolhatók. Komoly veszély a fiatal növényeket fenyegeti, melyek a fertőzés következtében elhalhatnak.
Kabatina thujae, Kabatina juniperi. Az előző évben megfertőzött hajtásokon telel át, majd május közepétől a hajtások felületén található foltok felszakadnak, és az ott keletkező konídiumtelepek ősszel újra fertőznek. A kórokozó gomba sebzéseken jut a növénybe, ezért rovarkártétel és mechanikai sebzések esetén a fertőzés veszélye fokozottan fennáll.
Kezdetben a hajtásvégek szürkészöldre színeződnek, majd fokozatosan elhalnak. Az egész növényt csak fiatal korban károsítja, többnyire csak a hajtáscsúcsok halnak el. A fertőzött hajtásokon 0,2-0,4 mm nagyságú, nagyítóval is látható fekete foltok, termőtestek találhatóak.
Kálcium-, magnézium- és mangántrágyázással pótoljuk a nem megfelelő termőterület hiányosságait, erősítsük meg a növényt, ellenállóvá téve a kórokozóval szemben. Fontos időpont a május, amikor az áttelelt szaporítóképletek fertőzni kezdenek. Lehetőleg ezt megelőzve távolítsuk el és semmisítsük meg a fertőzött hajtásokat. Súlyos esetben illetve ültetvények esetében indokolt a gombaölőszeres kezelés.
tuja, betegség, kabatina, barnulás, barna, ág, thuja, hamisciprus, boróka, ciprus, chamaecyparis, juniperus, cupressus
Hozzászólások
péter
09 November 2011, 09:19
Hátha tudja valaki?!
Keleti tujáim leveleinek felfelé néző részei barnulnak,a fonákja
viszont szép zőld. A jelenség mintha lentről felfelé terjedne.Mi ez?
Van valami teendőm?
zephyr
31 Október 2011, 10:31
néhány nagyítást küldök, amelyet most októberben készítettem,
mivel thujáim, borókáim elkezdtek sínylődni, belülről száradnak.
Gomba vagy kártevő? Mit tegyek??
imi
29 Szeptember 2011, 18:22
vettem 30 db smaragd tuyat amit akkor astak ki a kertbol nem foldlabdas
hanem csak ugy puszta gyokerrel.Azt szeretnem megkerdezni hogy mi az eseje
hogy megmaradnak???Nagyon surun locsolom,es ulteteskor egy kicsit
visszavagtam a gyokeret.
koszi.
Regos Oliver
02 Szeptember 2011, 08:23
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy 22darab hamisciprusom
belülről kifele szárad el. Permetezem Bravo 500ec-vel illetve bi-58ec
keverékével de nem igazán segít. Ön szerint mivel kellene permetezni
esetleg réz tartalmú szereket pl: champion használjak? Sajnos uj
probléma is jelentkezett egyes hajtások elszáradnak .Ezeket letörve
gyantás kirakódást tapasztalok. Kérem javaslatát. Köszönettel,
üdvözlettel oliver.
Ciprián
02 Augusztus 2011, 06:52
Kedves István!
Valószínűleg kutya "tisztelte meg" a tujákat. A fekete hajtásokat
vissza kell nyírni, vagy el kell távolítani, a kutyákat pedig távol
kell tartani.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Káliné Szabó Hajnalka
01 Augusztus 2011, 18:56
Üdv!
Röviden én is hasonló kérdést szeretnék feltenni. Kb 1 hónapja
itt-ott belső részeken sárga tuja leveleket találtam, ami azóta az
esőzések után meggyorssult. Leszedegettem a fertőzött részeket, és
csak permetszerre kérnék javaslatot, mert tovább tejed, nem tudom
megállítani.
Köszönettel:
Káliné Hajni
Rékasi István
10 Május 2011, 12:10
Idén ültetett smaragd tujáknál 2 3 db nál alsó egy két levél
feketedik mi lehet az oka és mit kellene tennem
Tisztelettel Rékasi István
Jola
25 Április 2011, 13:33
Üdvözlet !
Smaragd tuját telepitettem az ősszel. A telet viszonylag jól
átvészelte. Most pedig a hajtásokon elszáradnak a levelek szinte
mindegyiken . Mitől lehet e? És mit tudok tenni ellene? Köszönettel
Jola
Ciprián
11 Augusztus 2010, 21:01
Kedves Edit!
Valószínűleg hamisciprusról, vagy borókáról van szó.
Szerintem valamilyen sérülés érte azon a ponton a növényt, akkor
szokott ilyen tüneteket mutatni. Esetleg valamikor régen nem lett
rákötve műanyag zsineg a növényre. Egy idő után a zsineg vagy a
drót elköti a növény nedvkeringését, és a felett lévő rész
elszárad, majd letörik.
Betegség vagy hagyományos kártevő ilyen kárt nem okoz.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Horváth Edit
11 Augusztus 2010, 08:26
Üdvözlöm!
Tanácsot szeretnék kérni,a következő tuját(hamisciprust?) érintő
kérdésben:
eddig már két régebbi, ugyanilyen esetünk is volt, a kékes tuják
voltak az áldozatok, most pedig a hatalmas kb 15 éves tuja mutatja
ugyanazokat a kórképeket mint az előzőek.A növény magassága kb az
egyemeletes ház tetejéig ér, átmérője kb 4-5 méter,eddig
gyönyörű, egészséges növénynek a csúcstól lefele kb 2 méterre
körben a törzs körül (körös -körül) az ágak elszáradtak, barnák,
a felette levő rész pedig a csúcsig, nem olyan élénk zöld, mint az
alja, fakó, mintha az is le akarna száradni.
mi érhette őket, csak a kivágás jöhet szóba?
Válaszát köszönöm
Horváth Edit
Ciprián
31 Július 2010, 19:48
Kedves Enikő!
Négy méteres növényekkel már nem érdemes próbálkozni. Még ha
szakszerűen tudnák is földlabdázni, a földlabdát daruval lehetne csak
megemelni.
Én azt javaslom, hogy ültessenek helyette új növényeket.
Üdvözlettel,
Ciprián
vastyánné Enikő
31 Július 2010, 16:32
Az volna a kérdésem volna nekünk 3 db 4 méteres tujánk amit át
szeretnénk ültetni ,másik helyre át lehet őket ültetni?Hogyan kell
hogy megmaradjanak?
Válaszát előre is köszönöm
Enikő
Ciprián
09 Július 2010, 18:04
Tisztelt Eszter!
Első körben arra kérném, ha tud, küldjön fényképet a tünetekről
az e-mail címemre.
Látatlanban annyit tudok írni, hogy a hajtásvégek száradását több
tényező okozhatja. Lehet fagykár, fizikai sérülés, tujaszó
kártétel.
E három ok gyakorlott szemnek jól elkülöníthető.
A gombás megbetegedések legtöbbje is barnulást okoz, de egy részük a
növény belsejében, és csak néhány kórokozó a hajtásvégeken.
A diagnózis miatt az sem mindegy, hogy milyen fajta fenyőről van szó!
Fénykép nélkül az tudom tanácsolni, hogy az elszáradt hajtásokat
távolítsák el, mert azok kihajtani már nem fognak.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Eszter
08 Július 2010, 22:25
Tisztelt Ciprián!
A telkünkön lévő 5 db tuján a következő jelenséget vettem észre: 4
darab növényen a lombban elvétve lehet elszáradt ágakat találni,
melyek maguktól szinte lesöpörhetőek. Az itt olvasottak alapján, ez a
levélváltáshoz kapcsolható. Ellenben a maradék egy tuján, amely a
többi között áll, elég közel, az ágak végein a levelek
elsárgultak, leszáradtak. Gombás fertőzést kapott. (?) Ellenben akkor
a hozzá közel álló többi növény hogyhogy nem fertőződött meg?
Azt az utasítást kaptam, miszerint az elszáradt végeket csipkedjem le.
Ámde így marad egy kicsi, barna rész levelek végén. Az is veszélyes,
és tovább fertőzhet? Célszerűbb lenne a fertőzött ágat teljesen, a
törzstől levágni? Csaknem a tuja egésze szárad már így körben, a
levélvégeken. Van valami kevésbé aprólékos megoldás a
megállítására? Gombaölővel már permeteztük, bár a márkáját nem
tudom, hogy megegyezik-e azzal, amit ön írt. És nem is olyan gyakran
használtuk, ahogyan ön leírta azt, csak két alkalommal. Ezért maradt
el a hatása?
Kérem javasoljon valami eredményes, gyors megoldást, esetleg konkrét
szert, amellyel megálljt lehet parancsolni a száradásnak.
Előre is köszönöm, ha válaszol kéréseimre/kérdéseimre.
Eszter
Ciprián
11 Június 2010, 20:00
Kedves Ciprián!
Kérem küldjön néhány fényképet a tünetekről az e-mail címemre!
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Fata Ciprián
11 Június 2010, 07:21
Kedves Ciprián!
Telkünkön 10 nagy 3-4 méteres tuja található. Az idén a nagy
esőzések után, az alsó ágak elkezdtek belülről kifelé sárgulni,
néhány helyen fekete korom szerű elszineződés található. Kaptam egy
atka elleni szert amivel egy hete le is permeteztük, de a jelenség kezd
elhatalmasodni a fákon. Jelenleg 4 fa beteg. Milyen megoldást javasol,
megállítható e a folyamat? Köszönettel: Ciprián
Ciprián
14 Május 2010, 17:23
Tisztelt Márta!
Sajnos ez meglehetősen kevés információ. Szerintem nem a hellyel van
gond (persze nem elképzelhetetlen).
A hajtások végének száradása nem betegségre, hanem kiszáradásra,
esetleg helytelen növénykiszedésre vagy ültetésre utal.
Sajnos a száradásnak indult fenyőket nagyon nehéz helyrehozni.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Farkas Márta
13 Május 2010, 11:59
Tisztelt Ciprián!
Volt 6 egyforma hamiscipusom,
ebből 3 kiszáradt.
Most vettem a 3 helyére újab hármat,
s már látom, hogy itt-ott a hajtásvégeken isnét kezd száradni.
A másik három gyönyörű és egészséges.
A föld 3 éve trágyával lett feltöltve.
Tudna-e segíteni?
Hiszen a 6-ból megint ugyanazon 3 helyre ültetett növénnyel bajlódom.
nem is értem...
Üdvözlettel:
Máta
Ciprián
09 Május 2010, 16:44
Kedves Józsi!
Természetesen semmi akadálya a képküldésnek, de nem ígérek semmit a
diagnózissal kapcsolatban.
Üdvözlettel,
Ciprián
józsi
09 Május 2010, 13:35
Kedves Ciprián.
A válaszát köszönöm, nem terhelem -e vele, ha scAnnelek néhány
képet a jelenségekről?
A fahamut nem adagolom túl, mellette persze, fűrészpor fenyőkéreg,
stb borítást is kapnak a tövek.
Mit javasol még műtrágyának?
Nyáron öntözöm őket kb. hetente. De bőven, természetesen, az
időjárás függvényében.
Ami meglepett, az nem maga a kipusztulás, hanem annak gyors és váratlan
volta.
(Gramoxonos mókás szomszéd szinte kizárt).
Szóval mehet majd pár közeli?
Ha igen, ha nem , akkor is köszönöm, hogy a válaszra időt szakított,
minden jót kívánok.
jozsi
Ciprián
07 Május 2010, 21:27
Kedves Józsi!
A 30 fajta növény valószínűleg nem tartozik környezeti igényük
szerint egy csoportba, így sajnos előfordul, hogy egy-egy növény az
adott körülmények között elpusztul.
A hamisciprusok a tujákkal szemben fokozottan érzékenyek a környezeti
igényekre. Ezen belül a talajra kiemelt figyelmet kell fordítani.
A hamu kihordásával is óvatosan kell bánni, mert túl nagy adagban
káros hatása is lehet.
Általánosságban sajnos nem tudok több tanácsot adni így
látatlanban.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
józsi
07 Május 2010, 11:49
Kedves Ciprián!
Több mint 30 faj(ta) örökzöld kb 200 egyedét nevelem, kedvencem az
oregoni álciprus.
két éve, mintha alágyújtottak volna, a legszebb, 6 m-es példányom
száradt ki, de úgy, hogy egy zöld levél se volt rajta, a jelenség
télen zajlott mikor nem láttam a kertem, mert messze élek tőle.
Álva hagytam, hogy mi lesz, erre az évre magától kidőlt.
1991-ben ültettem, a Foly Arborétumból való makkegészséges példány
volt.
Mostanra néhány tujám is törzstől kifelé szárad , barnul, és több,
más ciprus is kipusztult.
a Balatontól 300 m-re vagyok, hegyoldalban,agyagos rossz földön, és
csak fahamut használok mikroelem pótlásra.
Van valami ötlete, hogy mi lehet a ciprusokkal?
Köszönettel. j
Ciprián
03 Május 2010, 20:48
Kedves Noémi!
Az elmúlt tél rendkívül hideg volt, és itt a honlapon is több
jelzést kaptam arról, hogy a leyland ciprusok fagykárt szenvedtek.
Érdemes tisztázni, hogy esetleg nem a fagy okozta tünetek jelentkeznek a
fákon.
Amennyiben gombaölő szeres kezelésre van szükség, akkor a Dithane vagy
Topsin nevű szereket javaslom. Én a Bravo nevű szert használom, de ez
sajnos nem szabad forgalmú, engedély kell a megvásárlásához.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Pelikán Noémi
02 Május 2010, 22:00
Tisztelt Mátyás Úr,
Nekünk kb 40 lejlandi ciprusunk van egy sorban, 2-3 éve ültettük őket
és eddig szépen fejlődtek. Idén áprilisban először lilulni, majd
barnulni kezdtek egyes ágaik és végül elszáradtak. A lejlandi
ciprusainkon látható tünetek teljes mértékben megfelelnek a fent
leírt gomba által okozott tüneteknek.
Meg szeretném kérdezni, hogy a kálcium, magnézium és mangán
biztosításán felül, milyen gombaölőszert ajánl a kezelésükre?
Válaszát előre is köszönöm,
Üdv,
Noémi
Ciprián
02 Május 2010, 20:55
Kedves Gabi!
A Leyland ciprus sárgulását több dolog is okozhatja. Sajnos a konkrét
okot látatlanban nem tudom megállapítani. Ha küld egy fényképet az
e-mail címemre, talán többet tudok mondani.
A fenyőfélék igénylik a tápanyagot, de a túlzott tápanyag
utánpótlás káros hatással is lehet.
A kétfajta műtrágya alkalmazása csak akkor javasolt, ha biztos, hogy
nem lesz túladagolás a következménye.
A Wuxal maga is lombtrágya, ezt még a tápoldatba keverni felesleges
dolog.
Mondataiból nem derül ki ugyan, de a fenyőféléket nem szokás
lombtrágyázni (a lombra juttatni a tápanyagot), a műtrágyát csak a fa
tövébe, a gyökerekhez szabad kijuttatni.
(Wuxal alkalmazása se javasolt, mert torzulhat a fa lombozata)
A réztartalmú szerek használatát nem javaslom.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Balogh Gabi
02 Május 2010, 20:48
Szeretném megkérdezni,hogy most tavasszal elkezdtem folyékony
trágyával permetezni a tujáimat,/van belölük vagy 20 db/és ez mellett
adhatom-e nekik a granulátumot ami kimondottan tujákhoz van vagy maradjak
a folyékony trágyánál. Van egy nagyon szép Leylandi tujám és most
kezdtem el észre venni rajta,hogy az egyik ága sárgul valamint
száradnak el a kiságak.Eddig nem volt vele gond most hirtelen
jelentkezett nála ez a probléma Ezzel mit tehetek gomba betegség ez vagy
valami más. Mivel lehet permetezni mert nagyon sajnálnám ha tönkre
menne mivel nagyon szép és a kert disze azon a helyen ahol van.A férjem
a tápoldatba szokott tenni rovalölöt és wuxalt is. Lehet-e rézzel
permetezni a tuját és az használ-e neki vagy bordói lét.Válaszát
elöre is nagyon köszönöm . Tisztelettel Gabi
Ciprián
24 Április 2010, 20:49
Tisztelt Ádám!
A Smaragd tuják télen egy kicsit elvesztik a színüket, igaz, ez a
színvesztés elhanyagolható más fajták hasonló folyamatától.
Ha valóban gombafertőzésről van szó, én a Dithane vagy a Folpan
használatát javaslom. (De ezt csak látatlanban tudom javasolni, a
növényeket látni kellene a pontosabb diagnózishoz.)
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Szigligeti Ádám
24 Április 2010, 20:43
Tisztelt Ciprián!
Smaragd tujákat nevelünk, két éve ültettük,
disznövénykertészetből vásároltuk a dugványokat. A kis növények
barnák, de a levélhegyek zöldek. Úgy tűnik a növények élnek, de
valami megfertőzte őket. Valmilyen gomba fertőzés lehet, a fennt
olvasottak alapján.
A kérdésem az lenne, hogy milyen permetszerrel, tápanyaggal tudnánk
ellene védekezni és megmenteni a növényeket.
Előre is köszönöm a válaszát.
Szigligeti Ádám
Ciprián
11 Április 2010, 20:19
Tisztelt Gyula!
A Linzi só lényegében a pétisóval azonos tápértékű műtrágya,
így természetesen nem ártott a növényeknek. A túladagolásra
természetesen itt is figyelni kell, de a két-három evőkanál még nem a
"túladagolás kategória".
A növényeket olyan magasra kell vágni, amilyen magasra Ön nevelni
szeretné őket. Ha azt szeretné, hogy ne legyenek magasabbak 160 cm-nél,
akkor már most vissza lehet vágni őket. Mindig csak annyira, hogy az
adott magasságnál ne legyen magasabb a csúcshajtás.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Tóth Gyula
11 Április 2010, 19:39
Üdvözlöm!
Azt szeretném megtudni,hogy nem okoztam-e bajt:Linzi sóval hintettem meg
a hamis cirus sövényemet kb 6 évesek és 160-200 cm magasak,kb 2-3
evőkanállal minden tő mellé.!? A másik dolog,hogy mikor kell és
mennyire vissza vági a felső hajtást?
Segítő válaszát köszönöm!
Ciprián
30 Március 2010, 19:14
Kedves Bori!
Valóban nem tértem ki a rézoxidra.
A lemosó permetezés minden évben hasznos lehet és a másodlagos
kórokozók ellen is hatékony alkalmazható (sok más hasonló szerrel
együtt).
Üdvözlettel,
Ciprián
Gévay Bori
29 Március 2010, 21:42
Köszönöm gyors válaszát, ám a rézoxiddal történő permetezéről
nem olvastam utalást. Talán szükégtelen?
Üdvözlettel: Gévay Bori
Ciprián
28 Március 2010, 20:50
Tisztelt Gévay Bori!
Én azért egyáltalán nem zárnám ki a fagyás lehetőségét. Ebben az
évben az ország több pontján is komoly fagykárt szenvedtek a
növények, elsősorban a hamisciprusok. Nálunk a frissen kiültetett
növényektől a két méteres hamisciprusokig szinte minden károsodott.
(Az elmúlt 15 évben nem történt ilyen!!)
Ha a tünetek ezen a tavaszon jelentkeztek, akkor a kabatínás barnulás
kizárható, mert az csak májustól fertőz.
A fagykárt némileg lehet mérsékelni, nyár végén kiadott, kálium
tartalmú műtrágyával.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Gévay Bori
28 Március 2010, 20:39
Tissztelt Mátyás Ciprián!
Chamaecyparist (hamisciprus)ültettünk tavaly októberben. A télen,
gondosan letakarítottuk a növényekről a havat, ám a jó idő
beáltával szomorúan láttuk azt a fajta jelenséget, amit a fenti
képek is szemléltetnek. Első gondolatunk fagyás volt, de
hozzászólásokat olvasva elbizonytalanodtunk. Férjem lemosó
permetezést megcsinálta, mit tegyünk a továbbiakban. Az MR1-en péntek
délelőttönként egy neves kertész szakember beszélt a tuják és hamis
ciprusok betegségeiről. Mivel mi nem intéztünk hozzá kérdést, így
továbbra is tanácstalanok maradtunk. A további rozsdásodás
megelőzésére, illetve a jelenlegi megszüntetésére szabad e a lemosó
permetezés utána a gyökér közelébe granulátumot szórni és
egyidőben rézoxiddal permetezni.
Megtisztelő válaszában a tevékenység sorrendiségének
feltüntetését köszönöm.
Ciprián
03 Március 2010, 19:35
Kedves Csaba!
Nem betegség, hanem kutya (vagy macska). Valahogy rá kell venni őket,
hogy ne pont a tujákat tiszteljék meg vizeletükkel. Tudom, ez gyakran
nem egyszerű, vagy egyenesen lehetetlen.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
matyas csaba
03 Március 2010, 07:57
Jo napot kivanok.Azt szeretnem megtudni hogy milyen betegseg tamadta meg a
tujaimat,ugyanis kezdenek egy-egy helyen megfeketedni mintha faradt olajjal
ontottukvolna le.Ha ez valami betegseg hogyan tudnek vedekezni ellene?
Ciprián
02 Március 2010, 17:51
Kedves Tamás!
A fenyőfélék számára a legfontosabb tápanyag a nitrogén, ezt
mindenféleképpen pótolni kell kora tavasszal és nyár közepén.
Az Ön által említett kálcium, mangán és magnézium a mikroelemek
közé tartozik, ezek pótlása is fontos, de csak sokkal kisebb
mennyiségben. Ha kevés növényről van szó, akkor érdemes olyan
műtrágyát venni, melyet direkt a fenyőknek gyártottak. Egy kicsit
drágább, de megéri.
Öntözni igény szerint kell. A fiatal, frissen ültetett növények
öntözésére egy évig fokozottan kell figyelni. Az idősebb, jól
begyökeresedett növények esetében a nagy forróságban is elég a heti
kétszeri öntözés. (Zárójelben megjegyzem, hogy nekem több ezer
tujám van öntözetlen területen, de a egy évnél régebben
szabadföldben lévő növényeknél soha nem okozott gondot a
szárazság.)
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Feichtinger Tamás
01 Március 2010, 22:41
Kedves Ciprián,
az itt olvasottak alapján a tuja műtrágyázásához kérnék tanácsot.
Szó volt a fenyőfélékhez való, ill. kálcium-magnézium-mangán
műtrágyáról. Ha ezek nem ugyanazok (abszolút laikus vagyok), hogyan,
mikor kell/lehet őket alkalmazni? Egyik kizárja a másikat, vagy van
valamilyen sorrendiség?
Még egy kérdés az öntözésről. Most olvastam, hogy elegendő a
tujákat heti egy alkalommal öntözni. Az elmúlt évig mi ezt naponta
megtettük, plusz a koronáját is. (Amikor kb. 9-10 éve vásároltuk
őket,azt mondták, hogy nagyon vízigényesek.)Akkor ez most jó, csak
pocsékolás, vagy esetleg káros is lehet?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: F.Tamás
Ciprián
21 Február 2010, 13:26
Tisztelt Pintér Úr!
A tujákat nem károsítja a lisztharmat, így biztosan nem erről a
betegségről van szó.
Arról sem vagyok meggyőződve, hogy ezt a jelenséget kórokozó vagy
kártevő okozza, én még nem találkoztam ilyen tünettel.
Hasonló eset már előfordult, de akkor a fehér elszíneződés
tulajdonképpen rászállt, lerakódott a növény leveleire.
Ha más tüneteket (száradás, barnulás) nem figyelhető meg, akkor
érdemes körülnézni, hogy esetleg nem e a növények környezetéből
származó porszennyezésről, lerakódásról van e szó. Érdemes esetleg
fagymentes időben lemosni a növények lombját, s megfigyelni, hogy újra
jelentkeznek-e a tünetek.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Pintér Tibor
21 Február 2010, 13:17
TIsztelt Mátyás Úr!
A kertünkben levő tujákon lisztharmathoz hasonló fehéredés jelent
meg, amely ütögetés hatására száll, mint a por.
Az lenne a kérdésem, hogy mi lehet ez, és mivel tudnám kezelni?
Köszönöm válaszát,
Pintér Tibor
Ciprián
16 November 2009, 01:23
Tisztelt Németh Úr!
Az őszi levélbarnulást, melynek tünetei elsősorban a tuják belső
részén jelentkeznek, nagyon sokszor nem gombás megbetegedés okozza,
hanem a fenyők természetes élettani folyamatai, ezek között is a
levélváltás. A levélváltás egyik jellemzője, hogy a barna levelek,
hajtások könnyen leválaszthatók a növényről, szinte lesöpörhetők,
és foltok, fekete pontok, gombákra jellemző tünetek nem
tapasztalhatók.
Ez ellen a folyamat ellen nem kell védekezni. Ha esztétikailag zavaró ez
a barnulás, akkor kézzel el lehet távolítani ezeket a leveleket.
A gombásodás elleni védekezés azonban ennek ellenére is indokolt
lehet, megelőző jelleggel, évi egy-két alkalommal.
Ezeket a gombaölő szeres permetezéseket tavaszra és kora őszre
érdemes időzíteni. Egészséges, erős állományban, ha nem mutatkoznak
tünetek, akkor évi egyszeri védekezés is elegendő (de számtalan
csodálatos növényt láthatunk, melyet soha nem ért permetszer).
Üdvözlettel:
Mátyás Ciprián
Németh Péter Gábor
15 November 2009, 19:54
Tisztelt Mátyás Úr!
A hozzászólásokra, kérdésekre adott adott válaszok egyértelműek, de
mégse tudom ezek alapján beazonosítani a tujáim betegségét. A tünet:
belülről történő, de kívülről is szemmel látható barnulás, ilyen
jellegű problámafelvetés persze már volt, de nem értem,a
hozzászólásokban leírt nyári hónapokkal szemben, miért csak most -
októberben- tapasztaltam ezt a jelenséget. Megnéztem az elszáradt
leveleket, de semmi különöset nem vettem rajtuk észre azon kívül,
hogy barnák. Kabatinás vagy didimaszcellás? Pontosan hogyan döntsem el
melyik betegség támadta meg a növényeimet, ennek megfelelően mi legyen
a legmegfelelőbb gömbaölő szer ellene?Novemberben van-e értelme
lepermetezni gömbaölő szerrel, vagy várjam meg a márciust, áprilist?
Válaszát előre is köszönöm!
Ciprián
22 Október 2009, 18:15
Kedves Mónika!
Ha valóban a fenti (vagy a másik hozzászólásánál lévő)
gombabetgségtől szenvednek a tuják, akkor mindenképpen
gombaölőszerrel védekezni kell (mezőgazdasági boltokban tudnak
segíteni konkrét szerrel, ami éppen kapható).
Üdvözlettel:Ciprián
monika
22 Október 2009, 15:49
nekem tobb mint szaz ilyen belulrol barnulos a tujam mennyi az eselye hogy
nem pusztulnak el .az egesz kertem tonkre megy
Ciprián
29 Szeptember 2009, 16:29
Kedves Gergely!
A ciprusféléket, hamisciprusokat és általában a fenyőféléket
tavasszal kell trágyázni. Egyes, nyár végén, ősszel is növekedő
fajták nyár közepén is kaphatnak tápanyagot, de a késői (augusztus,
szeptember) nitrogén trágyázás az esetleges fagyveszélyt növeli.
(Kivételt képeznek a speciális, hosszú hatástartamú műtrágyák,
melyek 9-12 hónap alatt adják le hatóanyagukat.)
Nitrogén túlsúlyos műtrágyát kell használni, mert a vegetatív
(zöld) növényi részek fejlődéséhez elsősorban ez szükséges.
A mezőgazdasági boltokban lehet vásárolni műtrágyát kifejezetten
fenyőféléknek. Ezek tartalmaznak minden olyan tápanyagot, melyek
szükségesek a fenyőféléknek. Amennyiben csak néhány, vagy néhány
tucat növénye van, akkor ezeket a termékeket javaslom.
Üdvözlettel:
Mátyás Ciprián
Szathmari Gergrely
29 Szeptember 2009, 14:43
Lassan jön az ősz megszeretném kérdezni hogy a ciprusféleket milyen
módon érdemes trágyázni és mivel. Előre is köszönöm
Ciprián
25 Szeptember 2009, 17:19
Kedves Gabriella!
A belülről történő "száradás", barnulás az esetek többségében
gombabetegségre vezethető vissza. A védekezés módja a vegyszeres
védelem. A gazdaboltokban számos gombaölő szer kapható, mely
kitűnően használható.
Azonnali javulást nem szabad várni, mert a fenyőfélék lassabban
regenerálódnak. Ha még az ősszel kétszer lepermetezi, és ugyanezt
megismétli tavasszal, akkor jövő nyárra minden bizonnyal szinte
nyomtalanul elmúlnak a tünetek.
A vízhiány, a száradás az egész növényt érinti, egyszerre szárad
el szinte minden része, a hajtások, levelek pattogósan törnek. Önnél
valószínűleg nem ez a probléma.
Ami még szóba jöhet, az a nem megfelelő talaj. Ez elsősorban a
hamisciprusokat érinti, de egyes tujáknál is gondot okozhat. Sajnos ezen
az ültetés után már nehéz változtatni. Ebben az esetben is a
növények többsége egy-két év alatt "hozzászokik" a talajhoz, és
szép dísze lesz a kertnek.
Üdvözlettel:
Mátyás Ciprián
Érsek Gabriella
25 Szeptember 2009, 15:18
Üdvözlet!
Két hónapja ültettem el egy kb. 70 cm-es tuját.Néha öntöztem,mert a
telken van.Pár napja tapasztaltam,/mivel,dús és kívülről
egészséges/hogy a törzs felől teljesen elszáradt.
Mit tegyek?
Várom válaszát Köszönettel!
Ciprián
26 Augusztus 2009, 17:48
Tisztelt András Úr!
Az Ön által leírtak két külön problémára utalnak. A hajtásvégek
leszáradását a borókaszú nevű kártevő okozza. Az alábbi linken
írtam pár sort a kártevőről:
http://matyasciprian.hu/novenyek/borokaszu.php
A növények átültetése mindig kockázatos dolog, még gyakorlott
szakember esetén is előfordulhat kipusztulás. Két méteres nagyság
felett pedig fokozottan nő az átültetés kockázata. Ha tuják is olyan
nagyok voltak, mint a leylandiak, akkor azok szinte egészen biztos, hogy
az átültetést nem bírták. Egy három méteres növény esetén már
akkora földlabdával kell átültetni a tujákat, amit csak három-négy
ember bír felemelni.
Ilyen nagyméretű növény átültetéséhez ajánlott egy gyakorlott
kertész, vagy faiskolás segítségét kérni, de mint említettem, sajnos
akkor is kockázatos az átültetés.
Üdvözlettel:
Mátyás Ciprián
Csepregi András
26 Augusztus 2009, 16:06
Tisztelt Ciprián úr!
Biatorbágyon egy örkzőldekkel teli 300 m2-es kertünkben , kb. két hete
a thujákon , leilandiakon az ágak végén lévő hajtások hirtelen
elszáradnak, leesnek. Legutóbb júliusban 3 db 3 m-es leilandit
ültettünk, 2 db thuja átültetésre került. Utóbbiak el is száradtak.
Ciprián
10 Július 2009, 17:51
Kedves Brigitta!
Ha a növény valóban a fent leírt, kabatínás betegsége támadta meg,
akkor valóban fontos a kálcium (és magnézium, mangán!) trágyázás. A
trágyázást évente több alkalommal kell megismételni, kiadott
mennyiségtől függően 2-3 alkalommal egy évben. Amennyiben a műtrágya
nitrogént is tartalmaz, úgy azt július végéig szabad adni a
növényeknek (fagyveszély miatt).
Az elhalt ágakat - ahogy azt Önök helyesen tették -, le kell vágni és
megsemmisíteni. Sajnos egyes fenyők csak lassan hozzák helyre az ilyen
beavatkozásokat, de a tuja külső ágainak nyírásával a növény
sűrűbbé tehető, ezáltal egy kicsit kompenzálható a veszteség.
Üdvözlettel:
Mátyás Ciprián
Egri Brigitta
10 Július 2009, 12:29
Azt szeretném megkérdezni, hogy kb. 6 m magas tujáim belső és alsó
ágai egyik napról a másik napra sárgulni kezdtek. Kálciumos trágya
granulátumot szórtunk ( a kertészetben kapott szaktanácsnak megfelelő
mennyiségben) a tövére, és az elhalt leveleket, ágakat lemetszettük.
Meg kell-e ismételnem a trágyázást (ha igen ezt milyen sűrűn),
illetve a levágott ágak helyett hoz-e új hajtást? Köszönöm
válaszát.