A pázsit tavaszi ápolása
A pázsit szakszerű, gondos telepítése csak az első lépés az éveken át tartó, gyönyörű gyep megteremtésében. Minden évben sok-sok munkaórát és esetenként pénzt is kell fordítanunk kertünk díszének fenntartására. Minden évben az első, és egyik legfontosabb lépés, hogy a tavaszi ápolási munkákat szakszerűen elvégezzük.

Szellőztetés, gereblyézés
Első lépésként az elhalt fűszálakat, fűcsomókat, mohát és minden egyéb, nem a pázsithoz tartozó növényi maradványt gereblyézzünk ki. Ezt követően, vagy akár ezzel a művelettel egy időben, a pázsitot sekélyen levegőztessük. Ezt egyrészt végezhetjük speciális géppel, de akár egy erősebb gereblyével is. Létezik olyan gereblye is, melynek fogai pengékre hasonlítanak, és egészen kitűnő minőségű munkát tudunk végezni vele. Akinek fontos a pázsit minősége, annak mindenképpen érdemes egy ilyen szerszámba beruháznia.
Egyik eszközt se engedjük néhány centiméternél mélyebbre a talajba, mert a gyökereket megsértjük, és akadályozzuk a tavaszi, kezdeti fejlődést.
Tápanyagutánpótlás
A második, talán legfontosabb munka, a gyep tápanyaggal történő ellátása. Az egész éves tűrőképességet, életerőt adhatjuk meg ezzel a művelettel.
Itt nem érdemes spórolnunk. Megszokott megoldás, hogy gyorsan oldódó, azonnali hatást kiváltó műtrágyát, rendszerint pétisót használnak. Ez azonban néhány nap alatt kifejti hatását, és nagyon rövid idő alatt kimosódik a talajból, felvehetetlenné válva a növények számára. Ezen túlmenően nagyon könnyű túladagolni, ezáltal kiégetni a pázsitot, így javaslata csak speciális esetekben lehet indokolt.
Azonban kiváló minőségű, hosszú hatástartamú, szabályozott műtrágyákat vásárolhatunk a szaküzletekben. Ezek a bennük lévő tápanyagot hosszú idő alatt, akár 6-9 hónap alatt adják le, így folyamatosan ellátják a pázsitot a szükséges tápelemekkel. Az áruk elsőre ugyan riasztó lehet ezeknek a termékeknek, de ha belegondolunk, hogy az adott évben nem kell többet költenünk műtrágyára, mindjárt szimpatikusabbnak tűnik az ár.
Csak legutolsó esetben szórjuk a műtrágyát kézzel. A legügyesebb ember sem képes olyan egyenletes terítésre, mint a műtrágyaszóró eszközök, ezáltal a kézzel műtrágyázott gyep foltos, csíkos lesz. Minden esetben használjunk műtrágyaszórót!
Hengerezés, egyengetés
A hengerezést enyhén nedves, de nem sáros területen végezzük. A túl vizes talaj rátapad a hengerre, és minden egyes fordulatnál lyukat, mélyedést hagy a talajban. Ezt feltétlenül kerüljük el!
Hengerezés előtt a vakondtúrásokat terítsük el, vagy a felesleges földet hordjuk le a pázsitról. A henger ezeket nem képes eltüntetni, és nem is ez a funkciója.
Homokszórás
Egy hazánkban ritkán alkalmazott, de nem hanyagolható művelet. A pázsit egyenetlenségeit finom homok kiszórásával tüntethetjük el. Lehetőleg ezt a műveletet is valamilyen eszköz (például szabályozható műtrágyaszóró) segítségéve végezzük. Ne csak az egyenetlen felületet szórjuk be homokkal, hanem az egész pázsifelületet.
Mátyás Ciprián, 2010.03.27.
pázsit, gyep, fű, ápolás, műtrágyázás
Hozzászólások
mjenoe
23 Április 2011, 20:16
Kedves Ciprián!
A pázsitunkban megjelent a moha. Hogyan lehet a moha elterjedése ellen
védekezni?
Ciprián
18 Május 2010, 17:58
Kedves Teréz!
A foltosodásnak több oka is lehet, ezek közül a legvalószínűbb az
Ön esetében a gombás megbetegedés. (De ezt sajnos látatlanban nem
tudom biztosan kijelenteni.)
A védekezéshez a gazdaboltokban pázsiton is használható gombaölő
szert kell kérni és a pázsitra permetezni, különös figyelemmel a
sárga foltra.
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Teréz
18 Május 2010, 16:48
Én ápolom, a pázsitot, fütáppal stb de most elsárgult foltok jelentek
meg rajta. Eddig csodájára jártak.
Mi lehet az oka? kére adjon tanácsot, el vagyok keseredve
Ciprián
29 Április 2010, 21:59
Kedves Edit!
Ne haragudjon, de ilyen mennyiségű kérdésre egyszerűen nem áll
módonban (időhiány miatt) válaszolni.
Amennyiben választ szeretne találni kérdéseire, javaslom a Libri
könyvesboltokban kapható, A PÁZSIT GONDOZÁSA című könyvet. (írta
Daniel Böswirt és Alice Thinschmidt)
Még egyszer elnézését kérem!
Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
Celebrini Edit
29 Április 2010, 11:03
Tisztelt Mátyás Ciprián!
300 nm, 2 éve tavasszal Brico sportmaggal vetett a füvünk. Tavaly
nagyon gyomos volt, ezt már nagyjából orvosoltam. Most az a gondom, hogy
nagyon ritka és attól félek, hogy megint gyomosodni fog. Kérdésem
ezért az, HOGYAN ÚJÍTSAM FEL RITKÁS FÜVEMET. Kissé hosszú lett, amit
írtam, remélem nem gond. 3. éve „kűzdök” a szép fűért (25 évig
álmodoztam családi házról és fűről mire meglett) , próbálom
összeszedni innen-onnan az információkat és hihetetlen időt
eltöltöttem már a neten, hogy valamennyi infót összecsipegessek.
Szeretném végre az összes információt a birtokomban tudni.
Köszönöm, ha segít nekem ebben.
Az agrároldal. hu oldalon talált, Villányi Emil szakértő úr egyik
válaszából próbáltam összeszedni a tennivalóimat:
„…RITKA a fű, kevés a tőállomány, lyukak vannak benne, ahol
persze hogy megtelepszik BÁRMILYEN gyom, ami azután teret követel
magának a fű rovására.
…
2/ Kölcsönzőben /Praktiker,Bricostore/ létezik Alco márkájú KÉSES
gyeplazító gép.
Eső /öntözés/ után közvetlenül a NEDVES FÖLDŰ füvet mindkét
irányban 4-5 cm mélyen meghasogatjuk vele. Természetesen a fű lenyírva
előtte, 70%-át kiszedi a gyomoknak(a többit kiböködni).
3/ Hasogatás után fűmaggal bőségesen felülvetni az üres foltokat és
ahol gyenge a fű. (kb.3-4-5kg fűmag kell ekkora területre kezdetben,
később, ha már besűrűsödött akkor 1-2kg-ra)
Ez a gép kimondottan ilyen feljavításokra való és évente kb 3- 4x meg
kell csinálni vele/ április végén, majd júliusban, majd szeptember
eleje és október vége/. A mohát is kirendezi a fűből, ami utána
gyönyörű lesz….”
1. fű lenyír
milyen rövidre?
2. megöntöz
mennyire?
3. késes hasogatás 4-5 cm mélyen mindkét irányban
4. fűmaggal bőségesen felülvetni az üres foltokat és ahol gyenge a
fű
Ez annyit tesz, hogy fogom a fűmagot és rászórom a foltokra ill. ahol
gyenge?
Milyen fűmaggal strapabíró, sokat mászkáló fűhöz? Jó-e mondjuk a
Brico-ban kapható Brico sport mag, vagy egy „márkásabb” sport fűmag
keverék javasolt?
Kell-e „begereblyézni”?,
Kell-e lehengerelni, vagy letaposni-betaposni?,
5. táplálás (erről ugyan nem volt szó…)
Kell-e valamilyen fűtápot is szórni? Ha igen mikor? Rögtön a
fűmaggal együtt? Ha a fűmagot le kell „taposni”, előtte szórjam
rá a műtrágyát, vagy utána? Száraz, vagy nedves talajra? Mit?
Mennyit?
Egy másik szakértőtől azt olvastam, hogy ritka fű esetén minden
locsolás előtt szórjunk ki műtrágyát.
Az a tapasztalatom, hogy a műtrágya kiszórása után elképesztő
gyorsan nő a fű (4-5 nap alatt 5-6 cm). Attól tartok, hogy ha a
fűmaggal együtt műtrágyát is szórok, akkor a régi fűszálak túl
nagyra nőnek, mire rá lehet lépni a területre, az új kicsi szálak
megerősödése miatt. Ez egyébként mennyi idő? Ezért is érdekes, hogy
milyen rövidre vágom a régi füvet a „felújítás” előtt.
6. locsolni gondolom kell, (bár ezt nem írta Villányi úr)
A napsütésben is locsolni kell gondolom, hisz ha kiszárad a mag, nem fog
kicsírázni. A régi fűszálak nem fognak megégni-kiégni?
7. vágni? mikor lehet, kell? és milyen rövidre?
A fentiek a ritka fű felújításával kapcsolatos kérdéseim. Azt
gondolom, hogy ahhoz, hogy ne kelljen a füvet folyton „felújítani”,
ahhoz megfelelően ápolni érdemes. Az alábbi kérdéseim erre
vonatkoznak, hogy ezt hogyan érdemes tenni.
A szép fű titka
FŰ ÁPOLÁSA:
VÁGÁS
MILYEN HOSSZÚRA:
tavasszal-ősszel langyos időben?
nyáron forróságban?
tél előtti utolsó vágáshossz?
MILYEN GYAKRAN:
gyakoriság?
lenyírt fűhossz %-a?
tavaszi első vágás ideje?
tél előtti utolsó vágás ideje?
/vagy hosszfüggő?/
ÖNTÖZÉS:
tavasszal-ősszel langyos időben?
/gondolom csapadékfüggő, ez még talán „egyszerű”/
nyári kánikulában milyen gyakran?
/heti 2-3X?, vagy az automata öntöző tulajdonosoknál azt látom,
hogy ilyenkor naponta öntöznek/
TÁPLÁLÁS:
mikor?
/tavasszal? nyáron? tél előtt?/
mit?
/gyomölőset? mohásodás gátlót? gyom és moha ellenit?/
mennyit?
/gondolom a használati utasítás szerint – vagy mégsem?/
GYOMIRTÁS:
mikor?
mit?
hogy?
/érdemes rendszeresen valamilyen gyomirtóval kezelni a füvet? pl.
gyom-stop? vagy gyomirtós műtrágyát hazsnálni?...../
TALAJLAZÍTÁS-GYEPLAZÍTÁS
/ha jól hámoztam ki az eddigiekből ez a „késes” gép, ami
tulajdonképpen felszeleteli a füvet a földdel, pontosan miért is jó
ez?/
mikor?
hogyan?
/előtte füvet levágni – de milyen rövidre?, majd megöntözni – de
mennyire…. stb./
FŰSZELLŐZTETÉS
/ez pedig a „rugós fogak”?, ami… mire is jó? ezt hívják esetleg
gyomfésülésnek?/
mikor?
hogyan?
/előtte a fű levág…., megöntöz…?/
/Többféle mélységi állítási lehetősége van a gyeplazítónak is
és a fűszellőztetőnek is. Mikor mit és hogy?/