Vetőszalag készítés házilag
Néhány szó a vetőszalagokról
Bár a vetőszalag nem számít újdonságnak a mezőgazdasági, kertészeti boltok polcain, néhány szót azért megérdemel ez a vetést megkönnyítő apróság.
A vetőszalag előnyei a következő néhány pontban foglalható össze:
- a vetés folyamán nem kell a növények tőtávolságának méricskélésével foglalkoznunk
- elkerülhetjük a túl sűrű vetés miatt szükséges ritkítás derekat egyáltalán nem kímélő munkáját
- a növények az ideális tőtávolság miatt gyorsabban, kiegyenlítettebben fejlődnek
- gyorsabban végezhetjük el a vetést
Hátránya, hogy meg kell elégednünk a gyártók által válogatott növényekkel és a szalag egy kicsit drágább, mint ha csak magot vásárolnánk.
A választékban szerepel, egynyári virágkeverék, falusi kertek növényei, évelő virágkeverék, fűszernövények.
A szalag tasakján minden esetben feltüntetik a vetési mélységet. Kapával, vagy egy gereblye élével húzzunk egy, a vetési mélységnek megfelelő árkot, majd a szalagot fektessük bele. Vékonyan takarjuk földdel, majd alaposan öntözzük meg. Innentől kezdve a gondozása megegyezik normál kerti magágyak ápolásával.
A szalagot akár nagyobb balkonládába, konténerbe (cserépbe) is vethetjük, így akár lakástulajdonosok is élvezhetik a friss kerti ízeket.
Vetőszalag házilag
Aki érez magában elég türelmet, kézügyességet és akaratot, az gyárthat saját magának is vetőszalagot.
Amire szükség lesz:
- gyorsan lebomló papír (pl wc papír) amit csíkokra vágunk
- lebomló, természetes alapanyagú ragasztó (a cikk alján két ilyen recept is található)
- vetőmagok. Készíthetünk szalagot vegyes magoból, de készítehünk egyetlen fajta növényből is.
- mérőszalag, vonalzó, stb.
Vágjunk vékony, körülbelül 2-3 centiméter szélességű csíkokat, igény szerinti hosszúságban. A vetőmagok csomagolásán keressük meg az ajánlott tőtávolságot és sortávolságot. A sortávolság két sor távolságát, míg a tőtávolság két növény egymástól való távolságát jelenti a sorban.
Nedvesítsük meg a ragasztóanyagunkkal a paparszalagot, azokon a pontokon, ahova a magok kerülnek. A magok távoláságát mindig a tőtávolság határozza meg. Ha két különböző magot vetünk egymás mellé, akkor a nagyobb tőtávolság az irányadó.
A magokat kézzel, vagy finom csipesszel tegyük a ragasztózott pontokba.
Az elkészült szalagot a fent már leírt módon vessük el.
HÁZILAG KÉSZÍTETT RIZS-RAGASZTÓ
Szükséges anyagok:
rizs
erős alumíniumfólia vagy műanyag csomagolófólia
kalapács vagy sodrófa
doboz vagy üveg tetővel együtt (margarinos doboz vagy befőttesüveg)
edény fedővel együtt
tűzhely
tartós filctoll
fél csésze víz
egy csésze víz
szita vagy szűrőtölcsér
Elkészítés:
- Önts kb. fél csészényi vizet egy tartályba, melynek fedele is van!
- Tégy bele ugyanannyi rizst!
- Tedd rá a fedelet és hagyd állni a keveréket egy hétig, aztán pedig öntsd le róla a vizet!
- Öntsd ki a rizst az alumíniumfóliára vagy a műanyag csomagolófóliára!
- Törd össze a rizst egy kalapáccsal vagy a sodrófával!
- Az így összetört rizst tedd át az edénybe egy csésze vízzel együtt!
- Forrald fel folyamatos keverés mellett!
- Vedd alacsonyabbra a tűzhely fokozatát és a lassú tűzön addig főzd, míg a keverék besűrűsödik!
- Öntsd át ezt az anyagot egy szitán vagy szűrőtölcséren keresztül a tároló edénybe!
- Hagyd kihűlni a folyadékot! Hát, ez a rizs-ragasztó.
- Tedd rá az edényre a tetejét és címkére írd rá, hogy mi van az üvegben vagy dobozban!
HÁZILAG KÉSZÍTETT LISZT-CSIRIZ
Szükséges anyagok:
egy rész liszt
egy rész víz
tál
kanál
Elkészítés:
- Tégy egy kis adag lisztet kanaladdal a tálba!
- Adj hozzá ugyanannyi vizet!
- Keverd össze a vizet és a lisztet, míg a keverék teljesen csomómentes lesz!
- Ha a keverék túl sűrű, akkor adj hozzá még egy kis vizet, hogyha pedig túl folyékony, akkor egy kis lisztet!
- Használd papírok egymáshoz ragasztásához!
Mátyás Ciprián, 2010.01.21.
vetőszalag, vetőmag, vetés, kiskert, magvetés
Hozzászólások
Anita
05 Május 2011, 18:00
Én már ki is próbáltam.Januárban ragasztottam fel a magokat a
liszt-csiriz változattal.A retek kelése 100%!!!!!! lett.a
gyöngyhagymáé kb. 75%.Nekem úgy bejött a módszer,hogy karácsonykor a
fenyőfán is vetőszalag fog lógni,mert ezentúl mindent ragasztok.Már
csak az a kérdés,hogy a petrezselyemnél és a répánál is
alkalmazható-e az eljárás??
Riagi
10 Április 2011, 16:29
Naaagy! (tök jó!) ötlet, ki fogom próbálni!!!!!!!!Köszönet érte.
Riagi
saccharomyces
26 Április 2010, 08:14
Okos, ügyes ötlet. Már rég tervezem, hogy télen "előregyártok"
vetőmagokat ezzel a módszerrel, de mindig elmaradt a dolog. Sajnos a
kapható magok egy része elég rosszul csírázik (kel). A szalagos
módszernél ebben az esetben nagyon foghíjas lehet a vetés...